Sebastian Deisler fan portál
FC BAYERN

 
Idő
 
Menü
 
Nationalelf
 
Sebastian Deisler
 
A hét játékosa


Tovább 

 
Teamgeist

 
Banner

 
Hírek, cikkek 2007/2008

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Újabb fényes siker a Hannover ellen

basti26  2007.08.28. 15:46
Három forduló után is remekel a Bayern München. A csapat hivatalos honlapja hét okot közöl, hogy miért ennyire jó a csapat, s ebből, az első az edző személye. Ottmar Hitzfeld remek taktikát dolgozott ki a csapatnak, az általa kitalált hadrend olyan jól működik, hogy a Bayern eddig mindhárom mérkőzését megnyerte, tíz gólt rúgott és egyet sem kapott! A másik ok Franck Ribéry, akit a Kicker már harmadjára választott a forduló csapatába, de ezúttal Schweinsteiger, van Bommel, Toni és a teljes védelem is remekelt.

Német átok Anglián: Anglia – Németország 1:2

basti26  2007.08.23. 12:58
Tovább tart a német átok az angol válogatottat illetően: hazai pályán már több mint 30 éve nem tudott nyerni a „három-oroszlános” együttes, s most sem. 2000 őszén a felújítás előtti utolsó mérkőzést is a németek nyerték, akkor „Didi” Hamann lövésével bizonyult jobbnak a Nationalelf. S tegnap este, a felújítás utáni első (felnőtt válogatott) mérkőzést is a németek nyerték, ezúttal Kuranyi és Pander góljaival. A Nationalelf a világbajnokság óta már Csehországot és Angliát is megverte idegenben!

Werder Bremen – Bayern München (0:4) nyilatkozatok

basti26  2007.08.21. 11:50
Nagyon magabiztos, 4:0-s győzelmet aratott a Bayern München a tavalyi bronzérmes Werder Bremen ellen a Bundesliga második fordulójában. Rövid idő alatt ez volt a második mérkőzésük: a Ligakupában a bajkorok 4:1-re nyertek, ám ezúttal gólt sem kaptak. A sima győzelem ellenére Ottmar Hitzfeld óva inti játékosait a túlzott bizakodástól, míg Oliver Kahn már elégedett volt a csapat játékával.

Kicker: Ribéry volt a legjobb!

basti26  2007.08.20. 14:06
A Kicker című szaklap a második kör után is remek osztályzatot adott Franck Ribérynek: a francia középpályás ezúttal 1-es osztályzatot kapott, ő volt a mezőny legjobbja, ráadásul bekerült – másodszor – a forduló válogatottjába! Nem véletlen, hogy egész Németország a Bayernről és Ribéryről beszél. A 24 éves középpályás egyelőre varázsol a pályán.

Ribéry: két meccs, három gól a Werder ellen

basti26  2007.08.19. 16:21
Franck Ribéry még csak néhány (tét)mérkőzést játszott a Bayern Münchenben, de már most kijelenthető: a Werder Bremen ellen szeret játszani. A francia középpályás a Ligakupában két góllal terhelte meg Tim Wiese kapuját a 4:1-es bajor győzelemmel végződött mérkőzésen, majd tegnap bajnokin, Brémában egyszer vette be a hazaiak kapuját. A mérkőzésen ezúttal is nagy verést kapott a Bréma: 4:0-ra ütötte ki a müncheni együttes az előző idény bronzérmesét. Ribéry pedig nemcsak gólt rúgott, hanem – ismételten – zseniálisan futballozott.

A Bayern München megalázta a Werder Brement

basti26  2007.08.18. 21:46
Hengerelt a Bayern München. Ottmar Hitzfeld csapata elképesztően játszik: az hagyján, hogy 4:1-re győztek a Ligakupában a Werder ellen (majd a Stuttgartot és a Schalkét is legyőzve megnyerték a kupát), de ezt most megismételték a bajnokságban is, Brémában! Ráadásul a védelem most sokkal hatékonyabb volt: Oli Kahn ezúttal nem kapott gólt. A münchenieknél Miroslav Klosénak ma sem ment volt csapata ellen, de ahogyan a Ligakupában, úgy a mostani mérkőzésen sem jelentett gondot az, hogy a támadó nem talált be. Csatártársa, Luca Toni eredményes volt, miként Ribéry, Hamit Altintop és Ottl is.

Sport Bild interjú Oliver Kahnnal

basti26  2007.08.15. 13:22
Oliver Kahn fantasztikus kapus. A Bayern München vezéregyénisége, akiben 38 évesen több tűz ég, mint más huszonéves futballistában. Háromszor volt a világ legjobb kapusa, négyszer a kontinens legjobbja, s emellett UEFA-kupa-győztes, BL-győztes, hétszeres német bajnok, ötszörös Német Kupa-győztes, volt már a világbajnokság legjobb kapusa, egyszersmind legjobb játékosa is (2002), s egy vb-ezüst és egy vb-bronz színesíti még a sikerek palettáját. Oliver Kahn az utolsó idényét kezdi meg a Bayern Münchennel. Ezzel kapcsolatban készített vele interjút a Sport Bild.

A Kicker osztályoz

basti26  2007.08.13. 20:17
A Kicker egy tekintélyes sport magazin Németország. Hétről hétre, fordulóról fordulóra elkészíti az osztályzatokat a csapatok teljesítményeiről. Bár ez szubjektív, azért valamennyire fokmérője lehet egy csapat játékának. A Hansa Rostock elleni mérkőzést 3:0-ra nyerte a Bayern, s a kiváló eredmény mellé remek játék párosult, amit értékelt a Kicker is, ennek megfelelően jó osztályzatokat adott a Bayern Münchennek.

Bayern München – Hansa Rostock (3:0) nyilatkozatok

basti26  2007.08.12. 20:27
A Bayern München jól kezdte az új szezont. A holtidényben hetven millió eurót költött játékosvásárlásra Uli Hoeness, ami önmagában nem jelentene garanciát a sikerekre, de így, hogy Ottmar Hitzfeld a bajor csapat edzője, mindjárt más a helyzet. Az 58 éves szakember eddig valamennyi tétmeccsét megnyerte a müncheniekkel idén, így friss Ligakupa-győztesként és egy sikeres, ám nehéz Kupa-meccsel a hátuk mögött fogadhatták a Rostock csapatát az első fordulóban. A találkozó végül sima győzelmet hozott a hazaiaknak.

Fantasztikus idénykezdet: Bayern München – Rostock 3:0

basti26  2007.08.12. 15:21
Miroslav Klose és Franck Ribéry remeklésével győzött az első fordulóban a Bundesliga 2007/2008-as szezonjában a Bayern München. A német csatár két gólt szerzett a mérkőzésen és kiosztott egy gólpasszt csatártársának, az olasz Luca Toninak. A világbajnok támadónak ez volt az első tétmérkőzése új csapatában, s rögtön gólt szerzett. A sima győzelemmel Ottmar Hitzfeld együttese máris az első helyen áll a táblázaton!

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Linkek
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Távozók

Owen Hargreaves (Manchester United)
Claudio Pizarro (Chelsea)
Ali Karimi
Hasan Salihamidzic (Juventus)
Mehmet Scholl (visszavonul)
Andreas Görlitz
(Karlsruhe, kölcsönbe)
Roy Makaay (Feyenoord)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Érkezők

Marcell Jansen (Mönchengladbach)
Hamit Altintop (Schalke)
Jan Schlaudraff (Aachen)
Ernesto Sosa (Estudiantes)
Franck Ribery (Marseille)
Luca Toni (Fiorentina)
Zé Roberto (Santos)
Miroslav Klose (Bremen)

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Keret
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG