Kicker osztályzatok: Hamburg - Bayern 1:1
basti26 2007.09.03. 19:39
A Kicker című szaklap a negyedik forduló után már nem volt kegyes a bajorokkal - igaz, a Bayern idei legrosszabb teljesítményét nyújtotta. A müncheni együttes legjobbja a kapus Oliver Kahn volt (2,5), ami sok mindent elmond a találkozóról. Az eddig zseniálisan játszó és a hónap legjobbjának megválasztott Franck Ribéry pocsék volt, csak úgy, mint az eddig szintén kiemelkedő Schweinsteiger, Demichelis és Lahm. Kahn után Lell, Lucio, Zé Roberto és Klose volt a bajorok legjobbjai.
A találkozón nem az történt, amit a Bayern akart, ami abból adódott, hogy a bajorok nem játszottak igazán jól. A szaklap 2,5-ös osztályzattal a kapust találta a legjobbnak Hitzfeld csapatából, mögötte végzett Lell, Lucio, Zé Roberto és Klose 3-as osztályzattal. De ami a legelképesztőbb: az eddig 1,5-öst és 1-est (tehát a két legjobbat) kapó Ribéry 5-öst kapott! Ez borzasztó teljesítményt takar... Ilyen érdemjeggyel illették "Schweini" teljesítményét is, miként Lahm sem állt a helyzet magaslatán. A müncheniek először kaptak gólt idén, amit védelmi hiba előzött meg és ezért pontvesztéssel bűnhődött a Hitzfeld-gárda.
Kahn (2,5) - Lell (3), Lucio (3), Demichelis (4), Lahm (4,5) - van Bommel (4), Zé Roberto (3) - Hamit Altintop (3,5), Schweinsteiger (5) - Ribery (5) - Klose (3)
Megjegyzés: Kahn a második félidő elején egy hatalmas bravúrt is bemutatott, ami talán megérte volna a 2-es osztályzatot. A veterán hálóőr azonban így is kimagaslott a Bayernből.

|