Lipcsében remek fináléra készültek, s bár a színvonal alacsonyabb volt a vártnál, azért nem mondhatjuk, hogy rossz döntőt rendeztek. A Schalke tulajdonképpen a legjobb csapatával állt ki (noha hiányzott a dán Larsen, de visszatért Bordon), míg a Bayernből hiányzott Fran Ribéry, Luca Toni, Lukas Podolski, Mark van Bommel, Bastian Schweinsteiger és Willy Sagnol is (többek között). Visszatérhetett viszont az argentin Jose Ernesto Sosa, aki első tétmérkőzését játszotta új csapatában.

Ottmar Hitzfeld hű maradt az általa kitalált rotációs elvhez: ismét a Lucio, Demichelis kettős alkotta a védelem közepét, valamint ezúttal kimaradt Wagner, mivel Klose vállalni tudta a játékot. Mi az hogy vállalni! Az ő góljával nyerte meg a Bayern története hetedik Ligakupa-döntőjét (csak egyet veszített el, tavaly, a Werder Bremen ellenében). Ugyan ahhoz a gólhoz kellett a hibázó védelem – Neuer kapus és Krstajic nem értették meg egymást -, a bajorok fölénye ismét nagy volt. Míg a Brémának négyet rúgtak, addig a Stuttgartnak csak feleannyit, majd ismét osztódott a gólok száma: ezúttal már csak egy góllal múlta felül a Bayern ellenfelét. De csak számokban, ugyanis a játék minden elemében jobb volt, mint a Schalke, ráadásul megint nem kapott gólt. Lucio a Werder ellen még hibázott, a Stuttgart, s most különösen a Schalke ellen már nagyon jó volt. Csak úgy, mint két állandó társa, Lahm és Jansen, noha most kevesebbet tudtak felfutni, s Demichelis is hozta jó formáját.

A középpályáról hiányzott az eltiltott holland van Bommel, akit TV-s felvételek alapján „meszeltek el” három Ligakupa-meccsre, mert megbizonyosodott Fernando Meira nemi szervének helyéről… A helyére bekerülő Ottl viszont nem vallott szégyent, miként Lell sem, aki Ribéry helyettesítette. Noha korántsem volt olyan ötletes a müncheni támadójáték a francia hiányában, azért a visszatérő Sosa megtette a hatását, akiről simán „kiszórhatott” volna két embert is a játékvezető. A gelsenkircheniek egyébként is nagyon durván játszottak, csoda, hogy tizenegyen fejezték be a mérkőzést. Egészben, de vert seregként távoztak a pályáról, ugyanis Klose gólja döntőnek bizonyult az első félidő derekán.

A második játékrészben ugyan Kuranyi bravúrt csalt ki Kahnból (a veterán kapus remek vetődéssel hárította az ex-stuttgarti lövését), a Schalkénak tulajdonképpen nem volt veszélyes helyzete. A másik oldalon viszont a kapufa is csattant egyszer, Neuer is bravúrral hárított, valamint a szerencse sem kerülte el a csapatot Zé Roberto szabadrúgásainál.

A sorozat egészét tekintve teljesen megérdemelt a bajor győzelem, mert bár a gólok száma folyamatosan csökkent, a védelem annál jobb volt, s ne felejtsük el, hogy egyszer sem tudtak a legjobb csapatukkal kiállni ilyen, vagy olyan okok miatt. (Luca Toni például még egy percet sem játszott új csapatában, már ami a tétmeccseket illeti.) Ennek ellenére az egész mezőny fölé nőttek, s könnyedén, 7-1-es gólkülönbséggel intézték el azt a három csapatot, amely a tavalyi szezonban megelőzte őket. Egy hetven milliót költött csapatnak, amely ráadásul a Bayern, így kell játszania!

A döntőben:

FC Schalke 04 - FC Bayern 0:1 (0:1)

FC Schalke 04: Neuer - Rafinha (75. Westermann), Bordon, Kristajic, Pander - Ernst, Kobiashvili - Rakitic (65. Azaouagh, Halil Altintop, Lövenkrands (58. Asamoah) - Kuranyi,

FC Bayern: Kahn - Lahm, Demichelis, Lucio, Jansen - Ottl, Zé Roberto - Lell (75. Dos Santos), Hamit Altintop, Sosa - Klose (90. Wagner)

Tartalékok:  Rensing, Van Buyten, Celozzi

Vezette:  Florian Meyer (Burgdorf)

Nézőszám 43.500 (telt ház)

Gól: 0:1 Klose (29.)

Sárga lap: Kristajic, Halil Altintop, Kobiashvili, Asamoah / Lucio, Zé Roberto

A honlap osztályzatai: