Újabb 13-0-s győzelem: FC 07 Albstadt - FC Bayern 0:13 (0:4)
basti26 2007.07.16. 18:43
A győzelemnek remélhetőleg azért nem lesz nagy ára: Luca Toni ugyanis a mérkőzésen csak fél órát szerepelhetett, mivel a 30. percben le kellett cserélni sérülés miatt. Hogy mennyire komoly nem tudni, ezt ma vizsgálják meg az orvosok Münchenben. Jó hír viszont, hogy hosszú szünet után végre kezdő lehetett a brazil Lucio és Bastian Schweinsteiger is. Utóbbi mindezt duplával tette emlékezetessé.
Természetesen telt ház, több mint 10 ezer néző előtt játszott a rekordbajnok. Ottmar Hitzfeld pihentette Miroslav Klosét, így Wagner és Toni volt a két csatár. De nemcsak „Miro” pihent, hanem többek között Zé Roberto is (aki pont az olasz világbajnokot váltotta a 30. percben), van Buyten, Lahm, vagy éppen Demichelis is csak a kispadon kezdett. Utóbbival egyébként nagyon meg van elégedve az 58 éves szakember, úgy tűnik, egyelőre „neki áll a zászló”, már ami a csapatba kerülést illeti. Elképzelhető ugyanis, hogy az argentin játszik majd Lucio társaként van Buyten kárára a Werder Bremen elleni Ligakupa mérkőzésen, szombaton. Erről sokat dönthet a szerdai Borussia Mönchengladbach elleni mérkőzés.
Török dupla egy félidő alatt
Hamit Altintop nagyon belejött ezen a mérkőzésen. Ő kezdte meg a rekordbajnok gólgyártását a 31. percben, amit két perccel később Wagner növelt kettőre, majd a 36. minutumban jött újra Altintop és egy hatalmas gólt ragasztott a kapuba. Ezt követően góllal jelezte visszatérését és jó formáját Bastian Schweinsteiger is, aki a 37. percben talált az Albstadt hálójába. Szűk hat perc alatt tehát négyet rúgott a Bayern, így ez maradt a félidő eredménye.
Kilenc gól 45 perc alatt
A második félidőre Hitzfeld behozta van Rensinget, van Buytent, Demichelist és Lahmot. A cseréknek meg is lett az eredménye, de egyelőre nem ők, hanem Marcell Jansen növelte az előnyt az 50. percben. A Mönchengaldbachtól érkezett játékos (aki tehát szerdán volt csapata ellen lép majd pályára) első gólját lőtte „bőrnadrágban”. Wagner megszerezte második gólját (57.), majd a csereként beállt Daniel van Buyten is kettőt hintett (67., 72.). A belga óriás és Demichelis között nagy harc lesz a csapatba kerülésért, bár a holland van Bommel hiánya miatt elképzelhető, hogy mindketten játszanak majd a Werder Bremen ellen. A kilencediket maga Martin Demichelis lőtte a 75. percben, majd Bastian Schweinsteiger ismét betalált egy hatalmas, 25 méteres lövéssel, ezzel ő is duplázott. Hummels (80.), Zé Roberto (87.), majd ismét Demichelis (89.) voltak a gólszerzők, így kialakult a 13-0-s végeredmény.
FC 07 Albstadt - FC Bayern 0:13 (0:4) FC Bayern: Kahn (46. Rensing) - Celozzi, Lucio (46. Van Buyten), Hummels, Jansen - Sosa (46. Lahm), Ottl, Altintop (46. Demichelis), Schweinsteiger - Wagner, Toni (30. Zé Roberto) Nézőszám: 10.200 (telt ház) Gól: 0:1 Altintop (31.), 0:2 Wagner (33.), 0:3 Altintop (36.), 0:4 Schweinsteiger (37.), 0:5 Jansen (50.), 0:6 Wagner (57.), 0:7 Van Buyten (67.), 0:8 Van Buyten (72.), 0:9 Demichelis (75.), 0:10 Schweinsteiger (78.), 0:11 Hummels (80.), 0:12 Zé Roberto (87.), 0:13 Demichelis (89.)

|