Santa Cruz lehet, hogy távozik a Bayerntől
basti26 2007.07.03. 19:14
1999 óta játszik a Bayern Münchenben a paraguayi Roque Santa Cruz, aki a minap a Copa Americán mesterhármast ért el Ecuador ellen. Santa Cruz ötszörös német bajnok, négyszeres Német Kupa-győztes, egyszeres Bajnokok Ligája-győztes a csapattal, ám most nyolc év után elképzelhető, hogy távozik.
Nyolc év hosszú idő, de a paraguayi támadónak ennyi idő alatt sem sikerült stabilizálnia helyét a csapatban. Igaz, volt vetélytársa bőven: kezdetben csak epizódszerepeket töltött be Elber és Jancker mögött, Zickler és Sergio mellett, majd érkezett a perui Pizarro, valamint Roy Makaay is, miközben sérülések is hátráltatták a még mindig csak 25 esztendős támadót. Talán ennek köszönhető, hogy a Bundesligában sohasem tudott egy idényen belül öt gólnál többet lőni (sőt, volt hogy még ennyit sem), aminek következtében sokszor került ki a csapatból. Bár Hitzfeld és Magath is többször is adott neki bizonyítási lehetőséget, végül mindkét mester inkább a Makaay – Pizarro kettős mellett döntött hosszú távon.
Mivel a 2001/2002-es szezonban érkezett a csapathoz a perui Claudio Pizarro a Werder Bremenből, felmerült Cartsen Jancker és Alexander Zickler esetleg Berlinbe igazolása. A Hertha BSC neve később Santa Cruz esetében is szóba került, ám a legújabb kérő a török Galatasaray, amely kissé hasonló utat jár be, mint Hollandiában a Feyenoord. A rotterdamiak csak hetedikek lettek a holland bajnokságban, míg a Galata a török pontvadászatban ugyan a harmadik helyen végzett, de az ősi rivális Fenerbahce 14 ponttal megelőzte őket. Hogy ismét visszaüljenek a trónra, már leszerződtették a Schalke brazil irányítóját, Lincolnt, illetve a kispadra a német Karlheinz Feldkampot, aki kinézte magának Roque-t. Ha a pletykák igazak, akkor Ottmar Hitzfeld sem gördítene akadályt a paraguayi távozásának útjába: így Makaay után ő lehet a második csatár a Bayernben, aki idén távozik. Ez elsősorban a Toni, Klose kettősnek köszönhető, akiket a nyári átigazolási szezonban szerzett meg a bajor csapat.
Mellettük pedig még mindig ott van az a Lukas Podolski, aki alkalmasint még a rossz szezon ellenére is Santa Cruz előtt állna a rangsorban.

|