Kahn győzelemmel tért vissza szülővárosába
basti26 2007.09.23. 21:29
Oliver Kahn visszatért az alfába, pályafutása kezdetéhez. A veterán világklasszis Karlsruhéban született, itt sajátította el a futball alapjait, s most pályafutása utolsó évében visszatért egykori csapatához. A mérkőzéshez ő maga is hozzátette amit kellett, de lényegében fölényes Bayern-siker született.
Telt ház fogadta a münchenieket a Wildparkstadionban, ez 30 702 nézőt jelent. A hazaiaknál kezdő volt Hajnal Tamás, aki eddig a vállán vitte a gárdát. A Karlsruhe nem újonc csapatoktól megszokott mutatókkal bírt a hatodik fordulóig: a találkozót megelőzően a hatodik helyen állt, három győzelemmel és két vereséggel. Mindhárom sikerben főszerepet vállalt Hajnal Tamás, hiszen két meccsen három gólt szerzett, egy összecsapáson pedig gólpasszt jegyzett. A Kicker a remek teljesítmény kiváló osztályzatokkal honorálta, 1,5, 3,5, 2 és 2,5 azok az érdemjegyek, amit a szaklaptól kapott a magyar irányító.

UEFA-meccs után a Bayern
A müncheniek fáradtságra nem panaszkodhatnak, a Belenenses Lisszabon ellen nem kellett igazán megizzadniuk, de Ottmar Hitzfeld azért óvatosságból három helyen is változtatott. A hétközi meccsen – amelyet Luca Toni góljával némiképp csalódást keltve, csak 1:0-ra nyert meg a csapat – kezdett Podolski, Schweinsteiger és Zé Roberto, most ők maradtak ki. „Poldi” helyét átvette a visszatérő Klose, Schweinsteiger helyén Hamit Altintop, míg a brazil helyén Ottl játszott.
A francia Ribéry ott volt a kezdőben (értelemszerűen), aki a portugál kiscsapat elleni meccsen kissé magára haragította a szurkolókat, amikor a gyűlölt rivális, az 1860 München színére emlékeztető kék cipőben lépett pályára. A szurkolók skandálták is a „Piros cipőt Ribérynek” rigmust, mire a középpályás csukát váltott…
Gyors kezdés
Határozottan kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely mindjárt az ötödik percben előnybe került. A gólt a hétközi találkozó után most is Luca Toni szerezte, a gólpasszt pedig most is a holland van Bommel adta. Bommel nagyszerűen nyesett alá a labdának a Belenenses elleni mérkőzésen, amit Toni mellel levett, majd a hálóba lőtt ballal. Most jobban vette le az átadást és jobbal lőtt Miller mellett a hálóba. 0:1.

A góltól fura mód a hazaiak önbizalma jött meg, mondhatnánk úgy is, hogy ébresztőként hatott. Hajnal előtt két ziccer is adódott, majd pedig a csatár Freis szerezhetett volna gólt, de azt megint csak a Bayern lőtt. Ezúttal a másik csatár, Klose volt eredményes, aki ötödik mérkőzésén már az ötödik gólját lőtte a bajnokságban! A gól előtt egyébként Hamit Altintop lőtt kapura, ami kipattant Millerről, s erre érkezett a szemfüles Klose. 0:2.
A két támadó egyébként fantasztikus mérleggel rendelkezik: mindkét csatár kihagyott egy-egy meccset, így Toni öt meccsen négy gólos, minden mérkőzésén egyszer betalálva (kivéve a Schalke elleni 1:1-et), míg Klose öt meccsen már ötször szerzett gólt, mivel a Rostock ellen duplázott, s a Hamburg elleni meccs óta folyamatosan eredményes.
Kahn bravúr és gyors ütés-váltás a második félidőben
Az első negyvenöt perc úgy maradt 2:0, hogy Oliver Kahnnak bravúrt kellett bemutatnia. Ha nincsenek ilyen jó reflexei Kahnnak, Hajnal már négy gólos… De voltak, s maradt a kétgólos vendég előny.
A második félidőt is a müncheniek kezdték jobban, Altintop lőtt gólt Jansen beadásából, kapásból. 0:3. A török jól érzi magát „bőrgatyában”, már harmadszor eredményes a bajnokságban! S csak most volt először kezdő!
Altintop góljára aztán hamar válaszolt a KSC, Porcello volt eredményes. 1:3. Ő szerezte az idei szezonban a harmadik olyan gólt, amit a Bayern kapott. Hat mérkőzésen.
A félidőben egyébként Hitzfeld változtatott, hiszen bejött van Bommel helyére Zé Roberto, megadva ezzel a lehetőséget Ottlnek, hogy végig játssza a mérkőzést. A brazil pedig meghálálta a bizalmat, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen egy mentés után (amikor is a gólvonalról vágta ki a labdát) a 75. percben Kloséval játszott össze és góljával kialakította a 4:1-es végeredményt. A védekező középpályássá avanzsált brazilnak ez volt az első gólja idén.
A Bayern hat mérkőzés után is első, 14 ponttal, 16:3-as gólkülönbséggel és veretlen a Bundesliga mezőnyében.
Karlsruher SC - FC Bayern 1:4 (0:2)
FC Bayern: Kahn - Lell, Lucio, Demichelis, Jansen - Altintop, van Bommel (46. Zé Roberto), Ottl, Ribéry (78. Schweinsteiger) - Klose, Toni (67. Podolski)
Kispad: Rensing, Van Buyten, Schlaudraff, Wagner
Karlsruher SC: Miller - Görlitz (62. Kapllani), Eggimann, Franz, Eichner - Mutzel, Porcello - Timm, Hajnal, Carnell (44. Iashvili) - Freis (80. Staffeldt)
Vezette: Peter Gagelmann (Bremen)
Nézőszám: 30.702 (telt ház)
Gól: 0:1 Toni (5.), 0:2 Klose (20.). 0:3 Altintop (49.), 1:3 Porcello (52.), 1:4 Zé Roberto (75.)

|