Hírgombóc: Görlitz kölcsönben, Makaay kész a búcsúra
basti26 2007.06.25. 21:15
Kölcsönadta a klub Andreas Görlitzet. A védő a városi rivális (amely azóta a másodosztályba süllyedt), az 1860 München játékosa volt, mielőtt megvette a Bayern. Miután öltözőt váltott, keserves időszak következett a tehetséges játékos életében: a Juventus elleni mérkőzés a BL-ben csereként beállva megsérült, le kellett cserélni. A diagnózis szerint keresztszalag-szakadást szenvedett és csak idén tavasszal térhetett vissza.
Bár Ottmar Hitzfeld többször lehetőséget adott neki, a klub mégis úgy látta, jobb ha a 25 éves játékos inkább kölcsönben egy évet máshol futballozik. Ez a „máshol” pedig a Karlsruhe csapatánál lesz: a következő szezonban a friss újoncnál vendégeskedik Görlitz. Minderről Rolf Dohmen, a KSC menedzsere a következőképpen beszélt: „A tény, miszerint az FC Bayern és a játékos is minket vélt a legjobb választásnak, örömmel tölt el. Ez alátámasztja azt is, hogy a KSC a közelmúltban újra milyen értéket tudott elérni. Ezzel a kerettel kapcsolatos terveinket megvalósítottuk.” Görlitz idén 11 bajnokin lépett pályára az első osztályban (ebből hét alkalommal csereként), a Bayern amatőr csapatában pedig 15 alkalommal küldték pályára (mindannyiszor kezdőként). Emellett még két BL-találkozó (a Real Madrid és a Milan elleni hazai mérkőzések) áll a jobbhátvéd neve mellett.

Roy Makaay kész a búcsúra
Kész a búcsúra az Aranycipős holland! Roy Makaay ugyanis mindenképpen el szeretné hagyni a gárdát abban az esetben, ha a világbajnokság gólkirálya, Miroslav Klose Münchenbe érkezik. Ennek pedig a valószínűsége 100%, ugyanis „Miro” vagy idén, vagy jövőre (ingyen) mindenképpen Münchenbe költözik. Amennyiben ez idén történik meg, akkor a holland támadó pénzért áll tovább, hiszen neki is lejár a szerződése jövőre. A bajorok vezetői meg szeretnék tartani a gólgyárost – aki négy idénye alatt már több mint 100 gólt lőtt Bayern-mezben -, de ő távozni akar, ha érkezik a német csatár. "Roy szabadságon van, most kivár, mi történik. Ha még egy csatárt szerződtet a Bayern, elhagyja a csapatot, és Spanyolországba, Angliába, vagy Hollandiába igazol.” – mondta Makaay menedzsere, Rob Jansen a Bild című német (bulvár)lapnak adott interjújában. Egyelőre a Feyenoord a legaktívabban érdeklődő csapat, de konkrétumok még nincsenek. Azt viszont biztosra lehet venni, hogy a holland csatár nem igazol más Bundesliga-csapathoz.

|