Újabb fényes siker a Hannover ellen |
basti26 |
2007.08.28. 15:46 |
Három forduló után is remekel a Bayern München. A csapat hivatalos honlapja hét okot közöl, hogy miért ennyire jó a csapat, s ebből, az első az edző személye. Ottmar Hitzfeld remek taktikát dolgozott ki a csapatnak, az általa kitalált hadrend olyan jól működik, hogy a Bayern eddig mindhárom mérkőzését megnyerte, tíz gólt rúgott és egyet sem kapott! A másik ok Franck Ribéry, akit a Kicker már harmadjára választott a forduló csapatába, de ezúttal Schweinsteiger, van Bommel, Toni és a teljes védelem is remekelt.
|
Német átok Anglián: Anglia – Németország 1:2 |
basti26 |
2007.08.23. 12:58 |
Tovább tart a német átok az angol válogatottat illetően: hazai pályán már több mint 30 éve nem tudott nyerni a „három-oroszlános” együttes, s most sem. 2000 őszén a felújítás előtti utolsó mérkőzést is a németek nyerték, akkor „Didi” Hamann lövésével bizonyult jobbnak a Nationalelf. S tegnap este, a felújítás utáni első (felnőtt válogatott) mérkőzést is a németek nyerték, ezúttal Kuranyi és Pander góljaival. A Nationalelf a világbajnokság óta már Csehországot és Angliát is megverte idegenben!
|
Werder Bremen – Bayern München (0:4) nyilatkozatok |
basti26 |
2007.08.21. 11:50 |
Nagyon magabiztos, 4:0-s győzelmet aratott a Bayern München a tavalyi bronzérmes Werder Bremen ellen a Bundesliga második fordulójában. Rövid idő alatt ez volt a második mérkőzésük: a Ligakupában a bajkorok 4:1-re nyertek, ám ezúttal gólt sem kaptak. A sima győzelem ellenére Ottmar Hitzfeld óva inti játékosait a túlzott bizakodástól, míg Oliver Kahn már elégedett volt a csapat játékával.
|
Kicker: Ribéry volt a legjobb! |
basti26 |
2007.08.20. 14:06 |
A Kicker című szaklap a második kör után is remek osztályzatot adott Franck Ribérynek: a francia középpályás ezúttal 1-es osztályzatot kapott, ő volt a mezőny legjobbja, ráadásul bekerült – másodszor – a forduló válogatottjába! Nem véletlen, hogy egész Németország a Bayernről és Ribéryről beszél. A 24 éves középpályás egyelőre varázsol a pályán.
|
Ribéry: két meccs, három gól a Werder ellen |
basti26 |
2007.08.19. 16:21 |
Franck Ribéry még csak néhány (tét)mérkőzést játszott a Bayern Münchenben, de már most kijelenthető: a Werder Bremen ellen szeret játszani. A francia középpályás a Ligakupában két góllal terhelte meg Tim Wiese kapuját a 4:1-es bajor győzelemmel végződött mérkőzésen, majd tegnap bajnokin, Brémában egyszer vette be a hazaiak kapuját. A mérkőzésen ezúttal is nagy verést kapott a Bréma: 4:0-ra ütötte ki a müncheni együttes az előző idény bronzérmesét. Ribéry pedig nemcsak gólt rúgott, hanem – ismételten – zseniálisan futballozott.
|
A Bayern München megalázta a Werder Brement |
basti26 |
2007.08.18. 21:46 |
Hengerelt a Bayern München. Ottmar Hitzfeld csapata elképesztően játszik: az hagyján, hogy 4:1-re győztek a Ligakupában a Werder ellen (majd a Stuttgartot és a Schalkét is legyőzve megnyerték a kupát), de ezt most megismételték a bajnokságban is, Brémában! Ráadásul a védelem most sokkal hatékonyabb volt: Oli Kahn ezúttal nem kapott gólt. A münchenieknél Miroslav Klosénak ma sem ment volt csapata ellen, de ahogyan a Ligakupában, úgy a mostani mérkőzésen sem jelentett gondot az, hogy a támadó nem talált be. Csatártársa, Luca Toni eredményes volt, miként Ribéry, Hamit Altintop és Ottl is.
|
Sport Bild interjú Oliver Kahnnal |
basti26 |
2007.08.15. 13:22 |
Oliver Kahn fantasztikus kapus. A Bayern München vezéregyénisége, akiben 38 évesen több tűz ég, mint más huszonéves futballistában. Háromszor volt a világ legjobb kapusa, négyszer a kontinens legjobbja, s emellett UEFA-kupa-győztes, BL-győztes, hétszeres német bajnok, ötszörös Német Kupa-győztes, volt már a világbajnokság legjobb kapusa, egyszersmind legjobb játékosa is (2002), s egy vb-ezüst és egy vb-bronz színesíti még a sikerek palettáját. Oliver Kahn az utolsó idényét kezdi meg a Bayern Münchennel. Ezzel kapcsolatban készített vele interjút a Sport Bild.
|
A Kicker osztályoz |
basti26 |
2007.08.13. 20:17 |
A Kicker egy tekintélyes sport magazin Németország. Hétről hétre, fordulóról fordulóra elkészíti az osztályzatokat a csapatok teljesítményeiről. Bár ez szubjektív, azért valamennyire fokmérője lehet egy csapat játékának. A Hansa Rostock elleni mérkőzést 3:0-ra nyerte a Bayern, s a kiváló eredmény mellé remek játék párosult, amit értékelt a Kicker is, ennek megfelelően jó osztályzatokat adott a Bayern Münchennek.
|
Bayern München – Hansa Rostock (3:0) nyilatkozatok |
basti26 |
2007.08.12. 20:27 |
A Bayern München jól kezdte az új szezont. A holtidényben hetven millió eurót költött játékosvásárlásra Uli Hoeness, ami önmagában nem jelentene garanciát a sikerekre, de így, hogy Ottmar Hitzfeld a bajor csapat edzője, mindjárt más a helyzet. Az 58 éves szakember eddig valamennyi tétmeccsét megnyerte a müncheniekkel idén, így friss Ligakupa-győztesként és egy sikeres, ám nehéz Kupa-meccsel a hátuk mögött fogadhatták a Rostock csapatát az első fordulóban. A találkozó végül sima győzelmet hozott a hazaiaknak.
|
Fantasztikus idénykezdet: Bayern München – Rostock 3:0 |
basti26 |
2007.08.12. 15:21 |
Miroslav Klose és Franck Ribéry remeklésével győzött az első fordulóban a Bundesliga 2007/2008-as szezonjában a Bayern München. A német csatár két gólt szerzett a mérkőzésen és kiosztott egy gólpasszt csatártársának, az olasz Luca Toninak. A világbajnok támadónak ez volt az első tétmérkőzése új csapatában, s rögtön gólt szerzett. A sima győzelemmel Ottmar Hitzfeld együttese máris az első helyen áll a táblázaton!
|
|